Aktuális oldalÜdvözlet
Üdvözlet
A Német Ifjúsági Hagyományőrző Egyesület Dunaharaszti (NIHD) 1992 őszén alakult. Az egyesület alapítása Zwick András nevéhez fűződik. Célunk a városi, elsősorban német nemzetiségi hagyományok őrzése, ápolása.
Az egyesület jelenlegi elnöke Kroh István, munkáját négy alelnök segíti: Gulyás László, Kun Gergely, Schubertné Zwick Andrea, valamint Strasser Gáborné.
Az egyesület főként tánccsoportok működtetésével foglalkozik. Koreográfiáink legtöbbje Wenczl József nemzetközileg is elismert koreográfus munkáját dicséri. A csoportok tanítását egyesületünk saját táncosai végzik társadalmi munkában, akik a pécsi Magyarországi Német Néptánchagyományok Ápolása Alapítvány által szervezett tanfolyamon szereztek német néptánccsoport vezetői és táncoktatói képesítést.
Kezdetben egy, később két ifjúsági tánccsoporttal, mintegy tíz éve pedig tudatos utánpótlás neveléssel működünk. Mindezek eredményeképpen mára két gyermek, és egy felnőtt tánccsoporttal büszkélkedhetünk. Az elsős-másodikos kisgyermekek Kun-Péti Erika vezetése, és koreográfiái mellett sajátítják el a sváb tánc alapjait. A nagyobb gyermek csoport munkáját Fibi Veronika irányítja. A korábbi ifjúsági korosztály mára a felnőtt korcsoporttal együtt működik, fejlődésükért Gulyás László felel. 2001-ben alakult meg az egyesület Örökifjú tánccsoportja. Jelenleg Kroh István és Végh Kálmán tanítja táncaikat. Egyesületünk a lakosság minden korosztálya számára igyekszik lehetőséget teremteni a hagyományőrzésre és a kultúra ápolására. Jelenleg mintegy 50 aktív tagunk van, de a hagyományőrzésben résztvevő táncosok, és a nem táncoló, de a munkánkat segítő tagok száma meghaladja a 150 főt.
A tánchagyományok őrzése mellett hangsúlyt fektetünk az autentikus népi viseletek ápolására, illetve jelentősebb népszokások felelevenítésére. A gyermekek nagy örömére rendszeresen megrendezzük Márton napi lámpás felvonulást, és a városi adventet. Szintén évente rendezzük Farsangi bálunkat, illetve az azt megelőző bemutató színpadot. Ennek keretében beszámolunk az egyesület munkájáról, eredményeiről, illetve táncosaink számot adnak tudásukról a szülők, barátok, és a város lakói előtt. Saját rendezvényeink mellett részt veszünk a város és egyéb egyesületeinek szervezésében megrendezésre kerülő eseményeken is. Igen jó kapcsolatot ápolunk a Heimatland Harast Alapítvánnyal, a Német Önkormányzattal, és a környékbeli német és más nemzetiségi tánccsoportokkal
Táncosaink évente 10-20 belföldi és 1-2 külföldi rendezvényen vesznek részt. Ezek közül kiemelhető az Europeade elnevezésű európai néptáncfesztivál, melynek az egyesület 2000. óta biztos, aktív résztvevője. A fesztiválnak köszönhetően táncosaink az elmúlt években megfordultak Dániában, Belgiumban, Olaszországban, Spanyolországban, Lettországban, Franciaországban, Svájcban és Litvániában. Jövőre már meghívást nyertünk Lettországba is. Szoros kapcsolatban vagyunk Dunaharaszti város németországi testvérvárosával Altdorffal, ahol szintén többször megmutathattuk tudásunkat. Egyesületünk a Magyarországi Német Nemzetiségi Országos Felnőtt Táncfesztiválon bronz-minősítést szerezett, a Martin György Néptáncszövetség szervezésében megrendezésre kerülő Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán pedig már két ízben „minősült” eredményt ért el.
A tagok nemcsak a táncpróbákon, fellépéseken működnek együtt. A sok éves közös munka eredményeképpen baráti társaságok alakultak ki, így mára már olyanok vagyunk, mint egy nagy család.
Az egyesület főként önkormányzati támogatásból, tagdíjakból, vállalkozói támogatásokból, illetve a magánszemélyek által felajánlott 1%-os SZJA felajánlásokból működik. Legnagyobb szponzoraink azonban az egyesület felnőtt tagjai, illetve kiskorú táncosaink szülei, akik a legértékesebbet adják: saját szabadidejüket.
A tánccsoport kapuja nyitva áll mindazok előtt, akik csatlakozni szeretnének hozzánk. Próbáink nyilvánosak, szeretettel várjuk azokat, akik szeretnek táncolni és szívesen lennének tagjai egy jó közösségnek.
