Aktuális oldalDunaharaszti Sváb Dalkör 15. évfordulója
Dunaharaszti Sváb Dalkör 15. évfordulója
A Dunaharaszti Sváb Dalkör október 23-án ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból kerestek meg bennünket, Örökifjakat, hogy a segítségünket kérjék a rendezvény lebonyolításában, hiszen mintegy 200 meghívott vendég ellátásáról kellett gondoskodni. Hatan vállalkoztunk erre a nemes feladatra.
Feladataink közt tudhattuk az asztalok megterítését, az italok szervírozását, és az ínycsiklandó házi készítésű sütemények kiadagolását, és felszolgálását is. A jó csapatmunka eredménye meg is hozta a gyümölcsét, rengeteg elismerő szót kaptunk, mely igencsak megmelengette szívünket.
A munka közben egy igen jól szerevezett rendezvény fültanúi lehettünk, hiszen szebbnél-szebb sváb dalokat hallgathattunk. Természetesen egy születésnap nem múlhat el tánc nélkül: a műsor lebonyolítása után a Heimetklang Harast zenekar szolgáltatta a talpalávalót. A zene hívó szavának mi sem tudtunk ellenállni, mi is táncra perdültünk a parketten. Egy igencsak kellemes, és színes szombat délutánt tudhattunk magunk mögött.
A születésnapját ünneplő dalkörnek ezúton is gratulálunk, s még további sok eredményes 15 évet kívánunk!
Papp Ágnes
