Aktuális oldalBolgár nap a Liget-tónál 2011

Bolgár nap a Liget-tónál 2011


2011. szeptember 18-án egy igencsak kellemes eseményen vehettünk részt: meghívást kaptunk Bajcsev Pétertől a Bolgár Önkormányzat elnökétől a Bolgár napra.

A bolgárok életében kiemelkedő jelentőséggel bír a szeptember, mivel a nép történelmében számos fordulópont köthető az első őszi hónaphoz. A bolgár táncok mellett idén a Német Ifjúsági Hagyományőrző Egyesület (NIHD) előadásában is gyönyörködhettek. Az NIHD részéről két korosztály képviseltette magát, a Felnőtt és az Örökifjú tánccsoportunk. Összesen öt koreográfiát mutattunk be: a Felnőtt csoport a Vörösvári rezgőspolkát és a Zenészpolkát, az Örökifjak az Oberkrainert, az Újfalusi körtáncot, és Bis Bald polkát. Természetesen a közös bolgár tánctanulás sem maradhatott el! A bolgár önkormányzat egy nagyon finom ebéddel vendégelt meg bennünket, ahol bolgár ételkülönlegességeket is megkóstolhattunk.

Érdekes, s reményeink szerint hagyományteremtő összefonódás volt ez a rendezvény, a helyi kisebbségek életében, ahol megismerhettük egymás kultúráját, táncszokásait.

 

Papp Ágnes