Aktuális oldalAktuális hírek

Aktuális hírek


A cikk megjelenik az aktuális menüpont alatt

Farsangtemetés

 Dunaharaszti Német Nemzetiségi Önkormányzat (DNNÖ) a haraszti civil szervezetekkel összefogva február 18-án ismét megrendezte a farsangtemetést. Ezt a kis műsort városunkban a háború óta tavalyig nem adták elő, idén második alkalommal lett felelevenítve.


Farsangi bál 2012

Az NIHD farsangi bálja ebben az évben is jól sikerült. A teltházas rendezvényen a jelenlevők többsége jelmezben érkezett. Jó volt látni, hogy szinte teljesen kikoptak a vásárolt jelmezek – túlnyomó részben saját készítésű ruhákkal lehetett találkozni. Ez szerencsére nem látszott meg a minőségen, sőt! Mindenki magas színvonalon, időt, pénzt és fáradtságot nem sajnálva valósítota meg az elképzelését.


Óvodás csoport indult!

 

Az egyesület nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra, ezért szeretnénk, ha minden korosztály számára lenne lehetőség közös táncolásra, együttlétre, természetesen a gyerekek életkorához igazodva.

ovis

Jelmezes farsangi bál

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mesterségek Napja

November 12-én a Baktay Ervin Gimnázium által szervezett Népi Mesterségek Napjára mi NIHD-sok is meghívást kaptunk. Az iskola auláját díszbe öltöztették, a termeket megtöltötték különböző hagyományokat bemutató mesterségekkel. Volt ott kovács, suszter, asztalos, hentes, „sütő” asszonyok - akik a híres preckedlit és nußpégát kóstoltatták meg a gyerekekkel -, de  nem maradhatott el Karl Zsolt cukrászmester bemutatója sem. Mi táncosok egy rövid ismertetővel mutattuk be a svábokat, majd a Zenész polkát adtuk elő, igen nagy sikerrel.

Dunaharaszti Sváb Dalkör 15. évfordulója

A  Dunaharaszti Sváb Dalkör október 23-án ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból kerestek meg bennünket, Örökifjakat, hogy a segítségünket kérjék a rendezvény lebonyolításában, hiszen mintegy 200 meghívott vendég ellátásáról kellett gondoskodni. Hatan vállalkoztunk erre a nemes feladatra.

Feladataink közt tudhattuk az asztalok megterítését, az italok szervírozását, és az ínycsiklandó házi készítésű sütemények kiadagolását, és felszolgálását is. A jó csapatmunka eredménye meg is hozta a gyümölcsét, rengeteg elismerő szót kaptunk, mely igencsak megmelengette szívünket.

Játékos, táncos foglalkozás indul ovisoknak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7. Márton napi lámpás felvonulás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szüreti nap Dunaharasztin

Dunaharasztin az idei szüreti program szeptember 24-én került megrendezésre a Német Önkormányzat szervezésében, melyen az NIHD táncosai nem csak fellépőként, hanem segítőként is résztvettek.

Bolgár nap a Liget-tónál 2011

2011. szeptember 18-án egy igencsak kellemes eseményen vehettünk részt: meghívást kaptunk Bajcsev Pétertől a Bolgár Önkormányzat elnökétől a Bolgár napra.